A cigány mitológia
A cigány mitológiában mindig is helyet kapott a vámpír, mint vérivó démon. Az indiai mitológiában, amit a cigányok eredetüknél fogva nyilván ismertek, Káli alakja volt az agresszív, pusztító istené, aki megitta ellenfelei vérét, akiket legyőzött, illetve volt egy "blunta" nevű démonjuk is, aki éjszaka járt kint az utcán, és halandókat támadott meg, hogy az életük árán önmagát éltesse. A vámpír maga gyűjtőfogalom volt a cigányoknál, Örményországban pl. dakhanavarnak hívták, és azt tartották róla, hogy a keresztúton kapja el az éjjeli utazókat. De ismert volt a "mullo" nevű démon, aki ugyancsak a halálból kelt fel, és a közönséges kísértetekkel szemben fizikai teste volt, amellyel szabadon járt és elvegyülhetett az emberek között; rosszindulatú volt és sok bajt kevert.
A damfir-fogalom ugyancsak cigány specialitás, és a temetkezési szokásaikra vezethető vissza. A tradicionális cigány közösségekben, ha valaki meghal, ruháival, ékszereivel együtt temetik el. Sokszor élelmet, széket, asztalt is eltemetnek mellé, a koporsóját pedig úgy alakítják ki, mintha egy fekhely lenne, ugyanis kereszténység ide vagy oda, hittek abban, hogy az elhunytnak arra a túlvilágon szüksége lehet.
Maga a damfir is annak a szüleménye mitológiailag, hogy nem választották el élesen a halált meg az életet, vagyis annak analógiájára, hogy a halottnak szüksége lehet székre, asztalra, lábosokra a túlvilágon, azt is lehetségesnek tartották, hogy a vámpír (mint járkáló, gonosz halott) esetleg visszavágyik az életben maradt kedveséhez.
Hittek a test nélküli szellemekben is, akik visszajártak elrendezni az ügyes-bajos dolgaikat. Elképzelhetőnek tartották, hogy a vámpírrá változtatott nő vagy férfi is visszatér az özvegyéhez és a gyermekeihez. A női vámpírt nemigen lehetett megkülönböztetni egy halandó nőtől, mert ugyanúgy gondot viselt a családjára és a házára, de éjszakánként "kifárasztotta" a férjét, "elszívta belőle az életet". Ez az elképzelés élt tovább John Polidori A vámpír című elbeszélésében is, illetve feldolgozásra kerül Dracula történeben is, mely szerint Draculát a kastélyában három különböző hajszínű, szépséges vámpírnő vette körül, akik a szeretői voltak - de az oda tévedő halandó férfiakat is "kiszolgálták" szexuálisan, a vérükért/életükért cserébe.
A "vérszívó nő" mítosza mellett persze élénken élt a férfi vámpír képe is, aki az özvegyét vagy halandó kori kedvesét látogatja meg. Míg a vámpír-feleség ugyanúgy folytatta életét, ahogy addig; a vámpír-férj is együtt hált az asszonyával, amelyből születhettek gyermekek is. A fiút damfirnak, a lányt damfirézának nevezték el; és csak a modern folklórban terjedt el az a nézet, hogy a vámpír csak is fiúgyermeket képes nemzeni egy halandó nőnek.
Így maga a damfir szó egy vámpír férfi és egy cigány nő nászából fogant gyereket jelentett. [1]
Sokféle elképzelés keveredik ezen a ponton.
Van, amelyik szerint a vámpírt mindig visszahúzza a szíve az otthonához, ezért kell megölni, mert vámpírrá tenné a családját is, és persze van olyan is, hogy a vámpírt kifejezetten gonosz, túlvilági lénynek hiszik, aki csak használja egy halott ember testét, de az mindenhol "nyilvánvaló" volt, hogy vannak emberek, akiknek egy vámpír volt az apjuk.
A damfírok at származásuk különleges, túlvilági szépséggel ruházta fel, és azzal a képességgel, hogy "látja a holtakat", vagyis az apja fajtáját felismeri az emberek között. Vannak etimológiai nyomai annak, hogy a vámpír felkutatásában nem csak a "fia", hanem az "özvegye" is részt vett.




Damfírok a kultúrában
Ma egyedi és megkapó mítoszuk folytán a damfírok, hasonlóan más legendás lényhez állandó szereplői lettek a fantasztikus irodalomnak, képregényeknek és filmeknek.